- Palotás Árpád Bence professzor
- Lakatos István, akadémikus
- Dobróka Mihály professzor
- Bőhm József egyetemi docens
- Jármai Károly professzor
- Kaptay György professzor
- Gyulai József, akadémikus
- A Tudásbázishoz
Kaptay György professzor
Felfedezni azonban csak úgy lehet valamit, ha a lehető legkisebb ellentmondásra is rámozdulunk
„A modern természettudomány ötszáz éve alatt mindazt, ami könnyedén látható és tapintható volt, azt valaki már látta és tapintotta. Ráadásul ma már elképesztő mennyiségű kutató dolgozik párhuzamosan. Ezen milliók többsége mennyiségi adatgyűjtéssel foglalkozik, és jellemzően, nem jut minőségileg új felismerésekre. Ez persze nem jelenti se azt, hogy a mennyiségi adatgyűjtésre ne lenne szükség, meg azt se, hogy új felismerésekre ma már nem lenne lehetőség.
A minőségileg új dolgok felismeréséhez azonban egy ritka és kellemetlen kutatói attitűd kell. Olyan kritikai szemlélet, ami a való világban való létezést erősen megnehezíti, hiszen az ilyen kutató ezt a megközelítést észrevétlenül átviszi embertársaira is, akik persze ezt nehezen viselik. Felfedezni azonban csak úgy lehet valamit, ha a lehető legkisebb ellentmondásra is rámozdulunk, hiszen ha azt megkapargatjuk, ott rejtőzhet a minőségileg új felismerés. A társadalmi kapcsolatokban persze inkább ne kapargassunk semmit, mert olyan elrejteni kívánt dolgokra bukkanhatunk, ami miatt - különösen ha azt még nyilvánosságra is hozzuk - halálos ellenségeket szerezhetünk magunknak.
De a lényeg, amit minden velem találkozó fiatalban próbálok elültetni: ha a lehető legkisebb ellentmondást is felismeri az órákon, a laborban, vagy a különböző tantárgyak között, ne higgyen annak a társának vagy annak az oktatónak, aki ilyenkor legyint, és azt mondja, hogy ez nem fontos. Higgye el nekem: a lehető legkisebb ellentmondás mögött is nagy és új felismerések rejtőznek. Nekem speciel minden eddigi eredményem első lépése egy ilyen ici-pici ellentmondás felismerése volt. A második lépés pedig annak tudatos eldöntése, hogy ezt sem fogom a szőnyeg alá söpörni (bár egyszerűbb lenne).
Van a dolognak egy másik oldala is, és ez a nyitottság, a publicitás. Ha valaki alkalmas új dolgok felfedezésére, először óhatatlanul százéves felfedezéseket fedez fel újra. Ez velem is így volt, huszonévesen Leningrádban, a metrón kitaláltam egy újnak látszó törvényt és úgy döntöttem, hogy azt soha senkinek nem mondom el, hiszen ez az én „nagy felfedezésem”. Néhány év múlva, amikor már nem bírtam tovább és egy professzoromnak elárultam a „nagy felfedezésemet”, akkor Ő szólt, hogy ez ugyan egy nagyszerű gondolat, de 1911-ben valaki más már publikálta. Ekkor jöttem rá, hogy az a lehető legbutább önsorsrontó kutatói hozzáállás, ha titkolom a „nagy felfedezésimet”. Ennek az ellenkezője célszerű: mielőbb közzé tenni azt a világ lehető legolvasottabb tudományos lapjában. Ekkor két dolog történhet: vagy a bírálók az orromra koppintanak rámutatva, hogy a dolog már ismert (ma ez már egyre ritkábban fordul elő), vagy ha a cikk megjelenik, akkor a lehető leggyorsabban és a lehető legszélesebb rétegben fejti ki a hatását és így válhat az emberiség közkincsévé. Ez alól egyetlen kivétel van: ha olyan dologra bukkanunk, ami közvetlen gazdasági hasznot ígér: ekkor azt először szabadalmaztatni kell és csak utána publikálni.”
